2014. április 3., csütörtök

Dunamocs (Moča)




Párkánytól 25 km-re nyugatra, Komáromtól 25 km-re keletre a Duna bal partján fekszik az a község, ahol a Községházán a  helyi általános iskolások március 15-i műsorát néztük meg. Ezután megkoszorúztuk a 48-as emlékművet. majd átmentünk az iskolába. Itt egy rövid,  képes beszámolót hallottunk az igazgatónőtől a városról és az iskoláról. Megállapítottuk, hogy az ottani diákok is pont olyan tantárgyakat tanulnak, mint mi, kiegészítve a szlovák nyelvvel, és pont olyan programjaik, kézműves délutánjaik, szakköreik, versenyeik vannak, mint nekünk! Megismerkedtünk néhány tanulóval és megnéztük az iskolájukat is. A legnagyobb különbséget abban láttuk, hogy egy-egy tágas tanteremben csak 10-12 pad van, hiszen ennyien vannak egy osztályban. Az iskolalátogatás után átsétáltunk a helytörténeti múzeumba, amit egy lelkes helyi lakos, Ica néni rendezett be saját gyűjtésű tárgyaiból. Itt rengeteg érdekes, régi tárgyat vehettünk szemügyre, például egy telis-tele pakolt kelengyeládát, amiről Mikszáth novellájában, a Néhai bárány-ban olvastunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése